Írta:Száraz György
Az ufókkal való találkozást követően gyakran hullik a földre egy pókhálószerű és zselészerű szubsztancia, amely kissé radioaktív. A szubsztancia az úgynevezett „angyalhaj”, amely néhány órával az észlelést követően nyom nélkül elpárolog. A „hajról” azt is mondták, hogy vagy lebomlik, vagy egy vattaszerű csomóvá alakul át, s erőteljes szagot áraszt, miközben kézbe veszik. Az amerikai ufológusok „angyalhajként” hivatkoznak rá; az olaszok „kovás vattaként” (megj.: mivel kovakő tartalmú); míg a franciák a „Madonna ajándéka” kifejezést használják arra, hogy leírják az égből hulló, félig áttetsző fonalakat.
Az ufológusok először 1954-ben kezdték megvitatni a jelenséget. Két férfi, nevezetesen Gennaro Lucetti és Pietro Lastrucci állt a Velencei Szent Márk téren található szálloda erkélyén 1954 október 27-én. A két ember váratlanul két „csillogó orsót” látott keresztül repülni az égbolton. Az objektumok egy izzó fehér csíkot hagytak maguk után, miközben elsüvítettek. Mindkét tárgy nagy sebességgel repült, az egyik egy bizonyos távolságot tartott a másiktól. Majd a tárgyak tettek egy U-kanyart és elrepültek Firenze felé.
Azon a délutánon arról számoltak be, hogy váratlanul szünetet kellett elrendelni az egyik firenzei stadionban játszott futballmérkőzés közben. A játékosok, a bírók és kb. 10 ezer néző csak állva bámulta a stadion felett elrepülő két szerkezetet. 14.20 és 14.29 között a város felett háromszor repült el néhány azonosítatlan repülő tárgy (ufó). Sok különös, pókhálószerű fonal kezdett az arénára hullani, mihelyt a tárgyak eltűntek.
A szubsztancia gyorsan szétbomlott, amint emberi kézzel érintkezett. Az egyik diák, Alfrede Jacopozzi, volt az egyetlen, aki megpróbált egy keveset felszedni belőle és bezárni azt egy légmentesen záródó kémcsőbe. Jacopozzi később átadta a kémcsövet Giovanni Canneri professzornak, a Firenzei Egyetemen működő Vegyelemző Intézet igazgatójának. Danilo Cozzi professzor, Prof. Canneri egyik kollégája, egy sor tesztet hajtott végre e rejtélyes lelettel.
„Ez egy rostszerű, szálas anyag, amely nagymértékben ellenáll a feszülésnek és a csavarodásnak. Amint hőhatásnak tesszük ki, az anyag megfeketedik és elpárolog, olyan átlátszó üledéket hagyva maga után, amely elolvad. Az üledékben bórt, szilíciumot és magnéziumot tartalmaz. Feltételezhetően a szubsztancia valamifajta bór-szilícium üveg lehet.” – mondta Cozzi professzor.
Charles Maney amerikai ufológus azzal állt elő, hogy az anyag „az ufó többletenergiájának materializálódása”. Szerinte „a szálak visszatértek a dimenziójukba vagy valamilyen más tér-idő kontinuumba, miközben eltűntek”. A brit ufológus azzal állt elő, hogy az„angyalhaj” az ektoplazmának egy olyan változata, amely a spirituális szeánszok alkalmával keletkezik.
B. V. Lyapunov, a szovjet időszak kutatója, aki sokat tett a tudomány népszerűsítéséért, 1967-ben Új-Zélandról kapott „angyalhaj” mintát. A szorosan lezárt kémcső kevesebb, mint egytized köbcentiméternyi ismeretlen anyagot tartalmazott. Egy tudóscsoport minden részletre kiterjedő alapossággal vizsgálta meg az anyagot. L. V. Kirichenko fizikus, a sugárzásmérés specialistája, arra a következtetésre jutott, hogy a szubsztancia egy „finomszálas anyag, amelynek némely szála kevesebb, mint 0,1 mikron átmérőjű. Az anyag legnagyobb része köteggé gabalyodott össze vagy 20 mikron átmérőjű „szálakká” vált szét. A szálak fehéres színűek, illetve félig átlátszóak. Nincs semmilyen ismert anyag a vizsgált szubsztanciában.”
Sajnálatosan a szubsztancia teljes mennyiségét elhasználták a kutatás folyamán. Azóta pedig nem szereztek semmilyen újabb mintát az „angyalhajból”, bár a jelenség rendszeresen előfordul ebben az országban.
Az ufók tanulmányozásával foglalkozó brit társaság által 1998 augusztusában közzé tett beszámolók szerint a rejtélyes pókhálók nem sokkal azután hullottak a földre, hogy ufót észleltek Észak-Wales-ben. A hatvanéves Mrs. Stanfield és menye „kb. 20 ezüst gömböt látott az égen”, mielőtt észlelte volna a földre leereszkedő, pókhálószerű anyagot.
Vannak olyan esetek, amikor a tiszta kék égből hullik „angyalhaj”. Az Egyesült Államokbeli Montgomery lakosai „repülő, hálószerű anyag” hullásáról számoltak be 1898-ban. A szemtanúk beszámolója szerint az anyag szálai némileg hasonlítottak a fluoreszkáló azbeszt rostjaihoz.
1978. február 10-én két órán keresztül nagy mennyiségben hullottak az égből ragacsos fonalak az Új-Zélandi Samaru nevű tengerparti városka környékén. A szálak „jelentősen finomabbnak tűntek a pókhálónál”, sőt még a tiszta, kék égen is jók kivehetők voltak.
Forrás: http://boldognapot.hu/blog/rejtelyes-angyalhaj-avagy-az-ufo-eszlelesek-kiserojelensege/